Kiabálni szabad?!
Nem attól vagyunk jó szülők, hogy megvilágosult Buddhaként minden helyzet lepereg rólunk. Sokkal inkább attól, hogy hitelesen vagyunk benne adott helyzetben és ki tudjuk jelölni a saját határainkat. És ebben néha benne van a kiabálás is.
Az iskolában és az iskolán kívül is azt tanultuk meg, hogy mindig tudni kell a választ, azt az egy jó választ, ami arra az egy adott helyzetre jól működik. De a világ nem ilyen. A gyereknevelés meg nagyon nem ilyen. Hasonló helyzetekre különböző jó válaszok léteznek. A gyerek és a szülő, két különböző személyiség találkozása egy adott helyzetben sokféleképpen lehet jól működő. Hogy éppen mi a jó válasz, azt ők ketten tudják összehozni – együtt.
Hogy kell jól kiabálni?
Egy konfliktusos helyzetben a szülők sokszor megpróbálják visszafojtani a hangerejüket, érzéseiket, mert rosszat tesz a gyereknek, ha kiabálunk vele. Valóban nem szerencsés, ezért ha tudunk, ne kiabáljunk.De van, hogy nem tudunk. Ilyenkor pedig jó, ha arra tudunk emlékezni: nagy különbség van aközött, hogy kontrollvesztetten őrjöngünk, verbálisan bántalmazzuk a gyereket, fenyegetőzünk vagy bántás nélkül, őszintén kifejezzük a dühünket. Az első valóban traumatikus élmény lesz számára, utóbbiból viszont megérti, hogy átlépett egy határt, aminél többet a szülő jelen pillanatban nem tud megengedni, tolerálni.
Őszintén dühösnek lenni
Hogy az ember megemeli a hangját, mert van egy érzelmi felindultsága, az lehet nagyon hiteles is. Az nem fog ártani. A határkijelölés érzelmi eszköze a düh, a harag. Ha azt úgy mutatjuk meg, hogy azzal nem bántjuk a másikat, nem degradáljuk, az rendben van.Szabad őszintén kifejezni a dühödet, ha átlépte azokat a határaidat, amit pillanatnyilag már nem tudsz megengedni. Ha ezt olyan módon fejezed ki, hogy benne van a hangszínedben, a hangerődben, hogy határt sértett, és közben nem bántod a gyermeket, akkor nyugodtan megmutathatod neki az érzéseidet. A gyerek érteni fogja, hogy ott egy olyan határ van, aminél nem mehet tovább. Ez teljesen normális.
Amikor tényleg meg kell emelni a hangod
Sokkal jobbat teszünk azzal, ha őszintén kiengedjük a hangunkat. Ez sokkal jobb annál, mint ha megpróbálnánk úgy tenni, hogy nem történt semmi. Mert mi van akkor, ha visszafojtjuk? Belülről feszít az érzés, közben a gyerek erre valahogy ráérez, és kíváncsivá válik, meddig tudjuk ezt csinálni… És addig provokál, amíg valami őszinte választ ki nem csikar belőlünk. Az pedig sokkal hangosabb, és ott már ritkán sikerül ez az erőszakmentesség a kommunikációban.